Kérlek, gondolj rá is! Egyszerűbb, mint elsőre gondolnád!
A legnagyobb bajban, tragédiában, amilyen a vetélés is, talán nem is tudjuk hirtelen, mit mondjunk szegény csöppségnek, már, ha idáig el is jutunk egyáltalán gondolatban. Legalább próbáljátok nem elküldeni szegényt, amikor kérdez! A legtöbb ilyen családban már régóta téma lehet a kistestvér, de esetleg, ha nem is vártátok őt különösebben, akkor is érezheti rajtatok a szenvedést, ez pedig óriási félelmet kelthet benne.
Beszéljetek vele az életkorának megfelelően, őszintén! Már egy két-három éves gyerek is képes felfogni, hogy anya és apa most nagyon szomorú, de ez NEM MIATTAD van, te nem csináltál semmi rosszat, nagyon szeretünk, talán kicsit most még az eddig megszokott végtelennél is jobban. Ha már ennyit megért a pici, hogy nem őrá vagytok mérgesek, nem ő hibázott el valamit, akkor már rengeteget segítettetek a kis lelkének.
Ettől nagyobb gyereknek már el lehet szépen tapintatosan mondani, hogy elveszítettük a kistestvérét sajnos, és világnézetünk szerint meg is magyarázhatjuk neki, hogy ő most hova került. Általában meg szoktak nyugodni a gyerekek akkor, ha hitünk szerint valami olyasmit mondunk, hogy a kistestvér biztosan a Mennyországba, az angyalokhoz, a Csillagösvényre, Nirvanaba és hasonló helyekre került, ahová a teljesen ártatlan, bűntelen pici lelkek kerülnek. Vagy egyszerűen csak visszaadta a lelkét a Teremtőnek, az Anyaföldnek, a természetnek, újra energiává alakult vagy bármi, amiben őszintén hisztek.
A lényeg, hogy egyrészt érezze a gyerek, hogy ő is fontos, hogy amennyire tudtok, ha csak egy-egy mondat erejéig is, de beszéltek neki róla és persze az is, hogy nyugodjon meg, hogy valahová került a kistestvére, egy olyan helyre, ahol jó lesz neki és ahol talán majd viszontlátják egymást egyszer.
Persze, az is teljesen érthető, ha nem sikerül még az első időszakban beszélnetek a gyerekkel a vetélésről vagy azért, mert ti vagytok még annyira szomorú állapotban vagy pedig azért, mert ő még olyan kicsi ehhez, hogy sajnos nem érti még meg. Simogassátok, ölelgessétek akkor is sokat, próbáljátok nyugtatgatni, biztatni, minél több időt vele is tölteni akár csak szótlanul is nézve a játékát, tevékenységét! Ez egyébként nektek és a hormonjaitoknak is jót tesz, segít feldolgozni a gyászt. Hadd érezze ő is azt, hogy szeretitek, nem nélkülözitek! Éljétek meg együtt, családban ezt a helyzetet is bátran! Később pedig bízzatok együtt újra abban, hogy talán még ebben a földi világban, hamarosan ténylegesen köztetek játszhat majd egy kistestvér!
Oszd meg!
