Másodsorban már talán valamilyen ürügy a gyerekkel kapcsolatosan is előkerül, többnyire olyan nevetséges frázisok, hogy a sírni hagyás által erősödik a tüdejük, ügyesedik a problémamegoldó képességük – azaz, „maajd megtanulják, hogy …” – jajj, még leírni is borzasztó…
Gyakran elhangzó érv lehet még a sírni hagyás mellett, hogy az így nevelt gyermek állítólag nem lesz elkényeztetett. „Elrontod, elkapatod, hozzád ragad, nem fogod tudni levakarni magadról”. Ugye, hogy hányszor hallottuk? Szerencsére már azért eltelt annyi idő, hogy az első sírni nem hagyott, kötődően nevelt gyermekek szépen kezdenek felnőni, és mindenki láthatja rajtuk keresztül a jó példát. Hiszen csodálatosan értelmes, fegyelmezett, szuper rugalmas, stramm ifjak lettek belőlük.
No de, mit is tanulnak meg a csecsemők a sírni hagyás által?
Ma már azért a modern kori csecsemőpszichológia eredményei a legtöbb szkeptikus szülőt szerencsére képesek meggyőzni arról, hogy a csecsemőkori sírni hagyás egy óriási hiba, amely sajnos végzetes következményekkel járhat akár a gyermek felnőttkori – elsősorban lelki – egészségére, társas kapcsolataira, kötődésére vonatkozóan.
A modern pedagógiai pszichológia számos nagyszerű úttörője és éllovasa közül talán dr. Ranschburg Jenő, illetve dr. Vekerdy Tamás munkássága tette azt lehetővé, hogy a pszichológiában kevésbé járatos nagyközönség, a kisgyermekes szülők, illetve a pedagógusok számára is széles körben elterjedjenek azok a nézetek, amelyek nagyban megváltoztatják a csecsemőkhöz való hozzáállásunkat.
Így már mi is tudhatjuk, hogy akkor, ha egy egészséges lelkületű, biztonságosan kötődő, stabil párkapcsolattal, jó munkahelyi viszonyokkal, barátokkal, társas élettel rendelkező kreatív, kezdeményező, újító, a jég hátán is megélő, az új helyzetekből kiutat könnyen találó gyermeket szeretnénk nevelni, akkor igenis fel kell vennünk őt csecsemőkorában – mi több, egészen két és fél három éves koráig, a dackorszak jellemző kezdetéig. Persze, később is meg lehet, sőt meg kell ölelnünk őt, de nyilván ilyenkor már nem csak a hétköznapi, fizikai szükségletei kielégítését hiányolhatja, így óvatosabbnak kell lennünk!
Egy szó, mint száz: vedd fel a babádat, gyermekedet! Igen, mindig, minden nyöszörgésre, minden panaszra! Ha nem bírod a karodban, ismerkedj meg a hordozással, vagy vedd magatok közé az ágyba! Biztosan nem lesz elkényeztetett ettől, sőt! Ma már sikerült végigvinni kutatásokat, amelyek azt mutatják, hogy ezek a babák igenis intelligensek, kreatívak, fegyelmezettek, tisztelettudóak lettek – arról nem is beszélve, hogy ezzel a módszerrel nagy valószínűséggel nagyban csökkenthető a kamaszkori elkallódás, a depresszió és más lelki problémák előfordulása is, amelyek manapság sajnos egyébként elképesztő mértékben elterjedtek! Hallgass tehát a szívedre, és vedd fel síró gyermekedet, ameddig teheted!
Oszd meg!
