A szakemberek általában egyetértenek abban, hogy a hintázás rendkívül fontos a gyerek fejlődése szempontjából. Kutatások szerint a ringatás, hintázás jelentős szerepet tölt be az anya-gyerek kapcsolat fejlődése során, a baba növekedési ütemének függvényében. A koraszülött babák esetén kiemelten fontosnak tekintik a csecsemők ringatását. Sőt azt is megállapította már több kutató, hogy a ringatás szerepet tölthet be az egyes betegségek megelőzésében és leküzdésében is.
A magzatkori ringatással kapcsolatos pozitív élmény a csecsemő és kisgyermekkor során is fennáll, sőt ha végig gondoljuk, akkor akár felnőtt korunkban is ringatással nyugtatjuk meg magunkat, például egy hintaszékben való ringatózás nagyon pozitív hatással van az idegrendszerünk megnyugtatásában.
Kevesen gondolják, pedig fontos momentum, hogy a hintázás egyszerűsége ellenére igen bonyolult agyi tevékenységet igényel, hiszen oda kell figyelni az egyensúly megőrzésére, a ritmusra, a lendület erejére és fokozására. A hintázás nemcsak megdolgoztatja az agyat, de erőteljesen fejleszti a mozgáskoordinációt, fejleszti az egyensúlyérzéket, valamint a ritmusérzéket.
A hintázás során a gyerek újabb ismereteket szerez a saját testéről, jobb lesz a térlátása, hiszen a hintázás során el tudja helyezni magát a térben, sőt a térbeli tájékozódást is elősegíti, hiszen megismeri a fenn és lenn élményét. Vannak olyan speciális hinták, melyek nemcsak előre hátra, hanem fel és le is tudnak mozogni, ami szintén fejleszteni tudja a baba mozgáskoordinációját.
A hintázás során a gyerek testének összes izma megmozdul, így egyúttal fejlődnek, ráadásul a gyerek megtanulja a saját izommunkáját koordinálni, ami a finom motorikus képességét is jelentősen meg tudja alapozni. Sőt a hintázás során a babák hallása is fejlődik, későbbiekben könnyebben meg tudja állapítani, hogy honnan érkezett a hang.
Pedagógusok véleménye szerint a rendszeresen hintázó gyerekek esetében sokkal kevesebb a betűtévesztés, kézügyességük és ábrázolóképességük is sokkal fejlettebb. Mindezt azzal magyarázzák, hogy a hintázás segíti a bal és jobb agyfélteke közötti kapcsolatépítést, könnyedén váltanak a két agyfélteke között a tevékenységek függvényében.
Arra viszont mindenképpen oda kell figyelnünk, hogy a gyerekek hintázás iránti vágya rendkívül erős, ezért akármit képesek hintaként kinevezni. Bármilyen eszközben meglátják a lehetőséget, hogy hintázhassanak. Ez lehet egy lelógó kötél, egy lógó székláb vagy egy nyikorgó kapuajtó. Ezért mindig figyelj oda a gyerekedre, nehogy a potenciális hintajelölt tárgy megbillenése, elmozdulása nehogy balesetet okozzon.
Itt válogathatsz:
https://koszianyu.hu/babahinta
Oszd meg!