Mit tehetsz, ha a gyermekedet megszólják, mert „lemaradt” valamiben?
Hogyan segíthetsz más „lemaradt” gyerekeknek?
Első napirendi pont: mi, anyák, ne bántsuk egymást!
Persze, most lamentálhatunk azon, hogy mennyire szomorú dolog az anyukák közti folyamatos rivalizálás és mennyi elfojtott sértettség, több generációs elnyomás és trauma húzódik ezek mögött. Évszázadok óta bántjuk egymást, parancsolgatunk egymásnak azért, mert velünk is így tettek az elődeink és ezt tudatosan vagy tudattalanul továbbadjuk a következő generációnak.
Nagyon fontos lenne persze tenni ez ellen is valamit, viszont sajnos ehhez még emberöltők kellenek. Addig viszont a te gyermeked felnő! Ha így haladunk tovább, akkor pedig ugyanilyen frusztrált, szorongó, önbizalomhiányos, teljesítménykényszeres felnőtt lehet ő is, akkor is, ha történetesen nem a legrosszabban fejlődő gyerek. Így ezt most el kell engedned egy időre és csak a gyerekre szabad koncentrálni!
Mi állhat a lemaradások hátterében?
Fontos tudni, hogy az esetleges vélt vagy valós lemaradásoknak nagyon is lehet úgymond valódi – orvosi vagy pszichológiai – oka, nem arról van szó, hogy „lusta a gyerek és persze te sem foglalkozol vele, hiszen egész nap csak a fenekedet mereszted, és a telefont nyomkodod” – ahogy kedves pikírt ismerőseink gondolnák. Az idegrendszeri éretlenség például olyasmi, ami nagyon gyakran a lemaradások hátterében áll és bizony általában csak több éves korban derül rá fény. Sajnos, hihetetlen mértékben növekszik a „kódos gyerekek” száma is, szinte már minden osztályba jár autista, testi- vagy értelmi fogyatékos kisgyerek – ez pedig sokszor szintén nem derül ki, csak évek múlva. De lehet akár lelki eredete is, amiről nem is gondolnánk, hogy befolyásolja a lemaradást: egy válás, súlyosabb nélkülözés, hozzátartozó elvesztése például ilyen, amiről nyilván a másik anyuka nyilván nem szívesen beszél.
Mindenkinek rossz, aki kilóg a sorból. Lehet, hogy a sorral van a probléma?
Sajnos, az oktatási, egészségügyi rendszer is túlterhelt – gyakran ezzel magyarázzák azt, hogy hamar beskatulyázzák a gyerekeket. Az egyik lassú és buta, míg a másik hiperaktív, nagyokos, túlokos – egyiknek sem könnyű a helyzete. Mi, szülőként csak annyit tehetünk, hogy nem rakunk egymás között rá még egy lapáttal, amennyire csak lehet, próbáljuk tolerálni, elfogadni egymást. Segítsünk a gyerekeknek is ebben! Tanítsuk meg nekik, hogy mindenki más, nem szabad állandóan rivalizálni, egymáshoz hasonlítgatni a másikat!
Ha úgy érzitek, hogy valakit kiközösítenek, vonjátok be őt minél jobban közös programokba: hívjátok meg szülinapokra, babazsúrokra vagy egyszerűen csak a játszótérre! Mindenki boldogabb lesz és még jócselekedetet is tettetek! Ilyesmi bárkivel megeshet sajnos, bármelyikünk gyereke kerülhet ezért vagy azért ilyen kiközösített helyzetbe!
Ha a saját gyerekeden érzed a lemaradást, belátásod szerint járj utána, vizsgáltasd ki, ne hagyd, hogy szenvedjen! Más gyerekénél viszont nem tudhatod, mi áll a háttérben: itt a szeretet, elfogadás segíthet! Legyen már szívünk végre!
Oszd meg!
