Hogyan lavírozz a beszólás-áradatban úgy, hogy közben minél kevésbé sérüljetek?
Mit mondhatsz annak, aki akár komolyan, akár ironikusan azt kérdezi: hogyan tudnék segíteni?
Amikor minden rendben, csak a „véleményüket akarják elmondani”
Ha alapvetően elég jól mennek a dolgok, akkor a pszichológia szerint nem szabad megszakítani az események szabad áramlását, vagyis a flow-t, mert többet árt, mint használ az ember vele. Tehát, ha tényleg segíteni akar valaki, akkor azt azzal teszi, ha egészen egyszerűen békén hagy, engedi, hogy csináld, úgy, ahogyan jónak látod, és nem szól bele. Mindenkinek megvan ugyanis a saját gondolata, saját elképzelése, saját ritmusa, ezt nem szabad megszakítani.
Azért alapvetően minden anya a legjobbat akarja a gyermekének és igyekszik mindent, vagy legalábbis minden tőle telhetőt megadni neki. Érdemes lenne a rokonoknak is így hozzáállni, és engedni, hogy kibontakozzunk – már, ha valóban segíteni akarnak és nem csak feleslegesen megbántani bennünket holmi féltékenységből vagy rivalizálási vágyból.
Jó lenne észben tartani, hogy a gyermek a szülőké, minden gondjával és felelősségével, de persze az örömével együtt is. Őket választotta, ők szenvedtek és szenvednek érte minden értelemben. Minden döntésnek ők viselik a következményeit – persze a gyerekkel együtt –, őket fogják számon kérni érte, akkor is, ha azt maguk hozhatták meg és a saját észjárásuk szerint haladhattak, akkor is, ha valaki más erőltette rájuk az akaratát (még akkor is, ha ő ezt utólag le is tagadja).
Végletes, extrém esetekben
Előfordulhatnak sajnos olyan szélsőséges helyzetek akár az újdonsült anyaság körül is, amikor valóban közbeavatkozásra lehet szükség. Ilyen például a durva alkoholizmus vagy szenvedélybetegség, egy nem észrevett súlyos pszichiátriai probléma, krízisek, nagyobb műtétek, esetleg családi tragédiák. Ilyenkor valóban közbe illene avatkozni, viszont nagyon fontos, hogy csak segíteni szabad, akkor, ha kérik vagy egyértelműen elfogadják azt! A másikat a háta mögött sértegetni, kritizálni ilyenkor BŰN. Nem, nem gondolod ezt rosszul!
Ha a beleszólásra az irigység késztet
Ilyen is előfordul, de ezen lehet javítani! Próbálj beszélni velük, elérni, hogy gondolják át, mit irigyelnek valójában és tudják-e, tudjátok-e pótolni azt. Nem szégyen, sőt a család közös érdeke elmenni egy pszichológushoz, vagy legalább beszélgetni egyenes, segítő szándékú emberekkel, akiknek nem érdekük mismásolni a szemükben, például a testvérükkel, nagyon közeli barátnőikkel.
Kiveszik-e a részünket a rosszból is, vagy csak a jó kellene?
A házastársak esküjében szerepel a „jóban-rosszban”. Sajnálatos, hogy a nagyszülőknél ilyet nem vezettek be, pedig jól jönne. Nekik is, nekünk is.
Jó lenne mindenkinek megérteni, hogy attól, hogy a gyereke valakinek valamit másképpen csinál és az is működik vagy akár jobban is működik, attól ők nem feltétlenül rosszabb szülők. Csak a világ lett más, amihez mindannyiunknak alkalmazkodnunk kellett vagy kell. A beleszólással, egymásra mutogatással, egymás ócsárlásával pedig egymásnak, a kapcsolatunknak, a gyermeknek és elsősorban magunknak ártunk.
Oszd meg!
