Az Ősanyákat sokan támadják.
Ezek a támadók – többnyire csini szinglik – persze csodálkoznak, hogy ők miért nem boldogok vagy miért nem jön nekik a baba, de sokszor még az apának alkalmas férjjelölt sem. Nekik állítólag mindenük megvan, mégis szomorúak, megkeseredettek. Beszólnak, gúnyos megjegyzésekkel illetnek, talán gyűlölnek is.
De miért is? Lehet, hogy görbe tükröt tart eléjük az életünk?
Úgy tűnik, mintha irigyelnék tőlünk a boldog családot, az egészségesebb, kiegyensúlyozottabb mindennapokat. Pedig, a tévhitekkel ellentétben, nekünk sem pottyant le mindez az égből, nem hullott az ölünkbe, sőt nagyon is megszenvedtünk érte. Viszont, ha te ezt most olvasod, jó helyen jársz, hiszen tanulhatsz a tapasztalatainkból.
Ezért és így lettünk tehát mi is „ősanyák”, vagyis így váltottunk egy nyugodtabb, egészségesebb életmódra, ami már összeegyeztethető lett a családdal is:
Látjuk, hogy dívik a mértéktelen pazarlás. Egyes környékeken alig akad gyermek, akin ugyanazt a ruhát kétszer is láttuk volna, persze csakis a legújabb kollekciós, márkás cuccról lehet szó. Arról nem is beszélve, hogy a pár lépésnyire lévő óvodába csak a méregdrága terepjárót hosszasan bőgetve lehet eljárni, és még sorolhatnánk azokat a húzásokat, amiért a Föld nevében is sírni támadna kedvünk. A fészbúkon persze minden heppi, de az autóban folyton veszekednek, gyerek szemét pedig kimereszti a szomorúság.
Bevalljuk, egyszerűen nem tudjuk azt sem felfogni, hogy ha hiányszakmában dolgozó, keresett diplomásoknak sem telik mindezekre, akkor másnak hogyan, főként ilyen fiatal korban?
Viszont ugyanakkor felmerül bennünk az a kérdés is, hogy biztosan akarjuk-e mi ezt?
Biztosan jó-e az egy gyermeknek, hogy sohasem állhat meg az oviba vezető úton csigát szedni vagy cicát simogatni, hogy senki sem hallgatja meg a kis történeteit?
Lehet, hogy nem minden a pénz, és nem lehet mindent pénzen megvenni, akkor sem, ha néhány dolog elengedhetetlen. Lehet, hogy a kötődés és a szeretet, az érzelmi biztonság többet ér a gyereknek, mint a terepjáró. A gyermekkel együtt töltött minőségi idő, az odaszánt figyelem, az odaadás, a törődés, a sok friss levegőn töltött idő, a házi készítésű, adalékanyagmentes táplálék sokkal többet „fejleszt” a gyermeken, mint a luxuscikkek vagy a méregdrága foglalkozások.
Kellenek a játékok is egy bizonyos szinten, de amikor a játékokat, ruhákat, ajándékokat feleslegesen halmozzuk, játszani pedig nem ülünk le a gyermekkel, akkor ott valamit kompenzálni akarunk. Valamit pótolni, amit nem kap meg, mert mi is érezzük azt, hogy valamiben hiányt szenved, még akkor is, ha mindezt nem tudatosítjuk magunkban.
Lehet, hogy a gyermek mégsem a pénztől lesz boldogabb vagy valami olyasmitől, amit pénzen vesznek meg neki?
Lehet, sőt biztos, hiszen ezt már nemcsak brit tudósok és pszichológusok bizonyították!
Ezért váltottunk tehát a slow life-ra: lassítottunk, megtanultunk spórolni és környezettudatosabban, egészségesebben élni, illetve máshogyan neveljük a gyermekeinket. Azóta boldogabbak a családjaink.
Sorozatunk többi részében megmutatjuk, hogyan csináltuk. Vigyázat, lehet, hogy le fog fagyni a mosoly az arcodról és le fog esni a képzeletbeli aranygyűrű az ujjadról! De biztosan megéri! Változtass te is és legyél boldogabb! Tarts velünk!
Oszd meg!
