El lehet-e kényeztetni a gyereket, és ha igen, mikor jön el az a pont, amikor azt mondhatod: elég, eddig és ne tovább?
Mennyire jó az, ha úgymond engedékeny szülőnek gondol a környezeted?
Régen még a szigorú és az engedékeny szülő állt a skála két végpontján. Ma már tudjuk, hogy nem szabad végletesen szigorúnak lenni, azaz mindenben parancsolgatni, uralkodni a gyereken, igába hajtani a fejét. Kell, hogy legyenek keretek, szabályok, napirend, viszont nem szabad kétségbeesni akkor, ha olykor-olykor némi rugalmasságra lesz szükség.
A legfontosabb az, hogy a gyermeked érezze az érzelmi biztonságot, azt, hogy a szüleire mindig számíthat, ők mindig szeretni fogják, akkor is, ha éppen rosszat csinált. Ezt hívjuk feltétel nélküli szeretetnek. Ha hibázott a gyerek és mérgesek vagyunk rá, akkor nagyon fontos, hogy a gyerek tudja, meg is értse, hogy ez miért van, és hogyan tudja legközelebb elkerülni. Ha még nem tudja felfogni a gyermek a hibáját – úgy három éves korig szinte biztosan –, akkor nincs értelme semmilyen büntetésnek, hiszen nem fog belőle tanulni, csak szomorú és frusztrált lesz. Semmiképpen sem veréssel vagy erőszakkal büntess, de még egy-egy pofonnak sem lenne szabad elcsattanni! Ha van rá időd és elég nyugodtak vagytok már hozzá, próbáld a saját kis nyelvén elmagyarázni neki, hogy mit csinált rosszul és ez miért baj. Például belenyúlt a konnektorba, ez azért baj, mert megrázza az áram és megsérül. Honnan tudná még szegény?
Hol a határ? El lehet-e kényeztetni a gyereket?
Már a csecsemő első sírásainál elhangzik a parancs: ne vedd fel azonnal minden nyöszörgésre, mert elrontod a gyereket! De igaz ez, létezik ilyen valójában?
Nos, egy csecsemőt, egy-két éves totyogóst még biztosan nem lehet elkényeztetni, elrontani. Ők még csak annyit tudnak a világról, hogy éhesek, szomjasak, tele a pelus és persze szeretetre, közelségre vágynak. Ha ezt nem adod meg nekik, akkor csak rosszkedvűek lesznek és sérül az úgynevezett ősbizalom. Megtanulni ekkor még csak a tanult tehetetlenséget tudják: ha sokáig nem válaszolunk a sírásukra, többé már nem fárasztják magukat feleslegesen, hiszen nincs értelme. Az egész alvástréning, sírni hagyás és hasonlók mind a tanult tehetetlenségre építenek, azaz a gyermek végső elkeseredésére. Depresszióst csinálunk belőlük.
Később a dackorszakban már megjelenik a „hiszti”, de ebben is azt érdemes látnod, hogy ez egy természetes érési folyamat része, így próbálgatja a határait, így fejlődik egészségesen. Akármilyen nehéz is, a legjobb, amit tehetsz, hogy nem ingerled túl, próbálsz neki minél nyugodtabb körülményeket biztosítani, ha pedig esetleg eltörött a mécses, akkor megnyugtatni, megölelni, elvinni a veszélyzónából. Elkényeztetni tehát ebben a korban még nem lehet a gyereket, egyszerűen ugyanúgy ők is elfáradnak, stresszesek, idegesek olykor, ahogy mi – csak ők még sokkal több mindent nem értenek.
Ne aggódj tehát! Ha elkényeztető, engedékeny szülőnek gondolnak, az azt jelenti, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, jó lelkivilágú gyermeket nevelsz, akit nem terrorizál senki!
Fel a fejjel: csak a gyerek számít!
Oszd meg!
