- Nehogy köztetek aludjon! Isten ments, hogy egyszer is magatok közé vedd az ágyba! Soha többé nem fog leszokni róla és egyetlen nyugodt éjszakátok sem lesz!
Az együtt alvás témája szintén kiveri a biztosítékot a nagyszülőknél és persze a védőnőknél is, hallani sem akarnak róla. A babának a kórházból hazaérkezés után egyből a saját ágyában, külön szobában a helye, hiszen szerintük csak így tud kiegyenesedni, így kényelmes neki és persze a szülőknek is. Általában azzal is érvelnek, hogy az együtt alvással megszűnik a szexualitás a szülők között, erre pedig rámehet a házasság, hiszen a férfi szívéhez ugyebár a hasán kívül még csakis az ágyékán keresztül vezet az út.
Ezt tettük helyette:
Természetesen az együtt alvásban semmi kivetnivaló nincsen, sőt, jót teszel vele a babádnak és a családodnak is! A baba könnyebben elalszik így és a meggyőződésekkel ellentétben a baba a kiságyban is felébred, csak miután már többször is hagyták sírni szegényt, megtanulta, hogy a sírására nincs válasz, nem jön a segítség, ezért a tanult tehetetlenség miatt nem feltétlenül sír fel már minden ébredésnél.
Apával pedig nyugodtan legyetek kreatívak! Ha eddig nem volt kihúzhatós kanapé a nappaliban, akkor most ideje beszerezni egyet és a baba elalvása után pedig kiválóan lehet házaséletet élni. Azért egy újdonsült apának még alacsonyan van a hormonszintje, hidd el, nem az lesz az egyetlen gondolata, hogy szülés után azonnal ez jusson az eszébe. Vele is nyugodtan mindent meg lehet beszélni – nem az együtt alváson fog múlni a kapcsolatotok.
- Ugyan már, ez csak hiszti! Akkor is, ha egy pár hónapos baba! Locsold le hideg vízzel! Majd megtanulja, hol a helye!
Az egyik legborzasztóbb tanács, amit valaha is hallottunk, hogy locsoljuk le hideg vízzel a síró babát. Természetesen ez nem lehet hiszti, hiszen babakorban erre egyszerűen nem képesek még a gyerekek. Ők egyszerűen a szükségleteiket jelzik a sírással, ezekből pedig bizony sokkal több lehet nekik, mint a felnőtteknek, hiszen ők még tulajdonképpen mindenben segítségre szorulnak. Lehet, hogy éhes vagy szomjas, melege van vagy fázik, tele a pelenka vagy éppen nem jön, aminek jönnie kellene, zavarja a fény vagy a zaj, túl sok vagy túl kevés inger éri és még annyi minden más, amit nem tud még elmondani szegény.
Leggyakrabban persze ölelésre, szeretetre, közelségre, esetleg anyamellre vágyik – akkor is nyugodtan a melledre fektetheted, ha nem szoptatsz. Ezekkel általában nagyon sokat segíthetsz neki – ha már a konkrét panaszát nem is feltétlenül érted, de biztosíthatod arról, hogy minden körülmények között szereted és igyekszel mindent megtenni érte, ami csak tőled telik. Hiszen egy anya szíve valóban a testén kívül dobog – miért is távolítanád el magadtól?
Reméljük, tetszett a kis sorozatunk és okosabb, de legalábbis bátrabb lettél! Soha ne félj kiállni amellett, amit az anyai ösztönöd súg, hiszen évmilliók óta ez segített túlélni az emberiségnek!
(Jól is néznénk ki, ha külön ágyban aludtak volna távolabbi őseink – még elvitték volna őket a ragadozók!)
Oszd meg!