Köszi anyu, hogy vagy nekem!
A születésem pillanata könnyeket csalt a szemedbe, és nem törődtél már a nagy fájdalmakkal sem, büszkén vettél a karodba és csodáltad gyűrött kis arcomat. Köszönöm az átvirrasztott éjszakákat, a sok ringatást és temérdek ölelést, a sok babusgatást és simogatást, amivel kényeztettél, megnyugtattál és imádtál. Tudom, hogy nem mindig bírtad cérnával, de nem is kell mindig tökéletesnek lenni. Nem ez az anyák dolga, hanem, hogy szeressék a gyermeküket és a családjukat.
Köszi anyu, hogy vagy nekem!
Köszönöm, hogy akkor is szerettél, ha rossz fát tettem a tűzre, ha csintalan voltam, ha állandóan feleseltem. Igaz, hogy ettől sokszor a falnak mentél, de elhiszem, hogy nem lehet mindent eltűrni. Lényeg, hogy amikor haragudtál, akkor is szerettél.
Köszi anyu, hogy vagy nekem!
Köszönöm, hogy az óvodás éveimben nem kellett külön foglalkozásokra mennem, hogy zsenigyerek legyek. Köszönöm, hogy te is a játék fontosságában hittél.
Köszi anyu, hogy vagy nekem!
Köszönöm, hogy az iskolakezdéskor fogtad a kezem, bátorítottál, hogy nem lesz nehéz és rossz dolog az iskola. Tudtad, hogy ott sok érdekes dolgot hallhatok és tanulhatok. Biztattál, hogy amit én felesleges tananyagnak gondoltam, az is fejleszti a gondolkodásomat, az is hozzásegít a tanulás művészetéhez. Az első betűk és számok írása, a te türelmedet is felőrölte, de túl vagyunk közösen ezen is.
Köszönöm, hogy minden szülői értekezletre elmentél, még akkor is, ha a munkádból kellett elkéredzkedned, mert az én iskolai napjaimról volt szó.
Köszi anyu, hogy vagy nekem!
Köszönöm, hogy minden sérülésemet addig ápoltad, amíg jobban nem lettem. A fülfájástól a véraláfutásig, mindenre volt gyógyír a tarsolyodban.
Köszi anyu, hogy vagy nekem!
Köszönöm, hogy a kamaszkorom éveibe nem bolondultál bele. Elviselted, ha morcos voltam, ha nem úgy válaszoltam, ahogy azt megérdemelted volna, ha nem akartam tanulni, ha csak menni akartam, mindegy hova, ha nem ettem meg, amit főztél, ha dühöngtem minden ok nélkül. Köszönöm, hogy meghallgattál, amikor mondani akartam valamit és nem érdekelt, hogy te éppen mást csinálsz. Engem mindenképpen meg kellett hallgatnod. Ha pedig rám pirítottál, akkor megérdemeltem.
Köszi anyu, hogy vagy nekem!
Köszönöm, hogy nem ítélsz el, ha nem úgy gondolkodom a világról, mint te, vagy mint mások. Köszönöm, hogy a középiskola idején nem mondtad meg, hogy mi legyek. Azért sem szidtál le, hogy nem tudtam, hogy mi legyek. Megmutattad, amit tudtál, segítettél tájékozódni, hogy dönteni tudjak. Rámutattál az erősségeimre és az előttem álló választási lehetőségekre, és amikor sikerült választanom, abban támogattál. Ha nem jól választottam, akkor sem jöttél „az én megmondtam” szöveggel, hanem segítettél újratervezni. Fiatalkori csapongásaim lehet, hogy sokszor elkeserítettek, de igyekeztél megérteni, mikor még én sem értettem magamat.
Köszi anyu, hogy vagy nekem!
Számtalan dolgot kellene még megköszönnöm, amik most eszembe se jutnak, de te úgyis tudod, hogyan érzek.
Bocsásd meg kérlek, ha sokat sírtál miattam, ha nagyon sokszor megbántottalak, ha nem figyeltem rád, ha nem segítettem neked, ha mindent természetesnek vettem, amit értem tettél és teszel.
Köszönöm, hogy életed minden pillanatában feltétel nélkül szeretsz engem.
Élj még nagyon sokáig közöttünk jó egészségben, boldogan. Szeress, és mi viszont szeretünk.
Oszd meg!
